Félpályán halad a forgalom a 81-es számú főúton

2018. 05. 18., p - 14:42
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A teljes útlezárást feloldották, rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom Sárkeresztesnél.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2018. május 18-án 11 óra 50 perc körül, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 81-es számú főút 8. kilométerszelvényében, ahol egy kistehergépjármű és egy személyautó ütközött össze. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére, rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom.

Kérjük az arra közlekedőket, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.