Még mindig tart a helyszíni szemle a 81-es számú főúton – frissítve

2018. 05. 18., p - 13:45
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sárkeresztes közelében egy személy életét vesztette, ahol egy kistehergépjármű és egy személyautó ütközött össze.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. május 18-án 11 óra 50 perc körül a 81-es számú főút 8. kilométerénél, Sárkeresztes közelében. Az elsődleges adatok alapján egy kistehergépjármű és egy személyautó frontálisan ütközött össze. A baleset során egy 52 éves asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

b

A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt a főút érintett szakaszán továbbra is teljes útlezárás van érvényben, ezért a rendőrök a forgalmat Moha irányába terelik.

 

Kérjük a gépjárművezetők fokozott figyelmét és türelmét!  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.