Hazakísérte, majd megölte egykori szerelmét
A budapesti nyomozók befejezték annak a gimnazistának az ügyét, aki a gyanú szerint megölte korábbi barátnőjét. Emberölés elkövetésével gyanúsítják.
A budapesti nyomozók befejezték annak a gimnazistának az ügyét, aki a gyanú szerint megölte korábbi barátnőjét. Emberölés elkövetésével gyanúsítják.
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a három fiatalt, akik kiraboltak egy férfit Mohácson.
A nyomozók előállítottak egy mindszenti fiatalt, aki gyermekkorú társával két nap alatt négy alkalommal is lopni indult Hódmezővásárhelyen és Mindszenten.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Garázdaság és rongálás miatt indult büntetőeljárás egy 46 éves tihanyi férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Az 56 éves gyanúsított barátjától tulajdonított el arany ékszereket. A hajdúhadházi rendőrök befejezték a nyomozást.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három férfit kábítószer-kereskedés, négy férfit kábítószer birtoklása miatt.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök befejezték a hajósi társas vadászaton történt haláleset ügyében a vizsgálatot.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon jogellenesen próbált bejutni Magyarországra két illegális migráns.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.