Két nap, négy alkalom
A nyomozók előállítottak egy mindszenti fiatalt, aki gyermekkorú társával két nap alatt négy alkalommal is lopni indult Hódmezővásárhelyen és Mindszenten.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/KisLEAD%20Csongr%C3%A1d_111.jpg?itok=_fRkCEep)
A feltételezett elkövetők 2018. november 9-én és 11-én egy vásárhelyi bevásárlóközpontból tableteket akartak ellopni úgy, hogy a műszaki cikkeket ruhájuk alá rejtették, majd a próbafülkében eltávolították azokról az áruvédelmi eszközt. A biztonsági személyzet mindkét alkalommal tetten érte és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta a tolvajokat.
A gyanúsítottak november 10-én egy mindszenti telephelyről szerszámgépet vittek el, valamint egy családi házból is lopni akartak, de utóbbi esetben a tulajdonos megzavarta őket, így üres kézzel távoztak.
A nyomozók a páros fiatalkorú tagját gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.