Legfrissebb híreink

Tört-zúzott egy postán

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök egy 19 éves helyi fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként, aki dühöngés közben a postán földhöz vágta a kabátját is, amelyben a személyes iratai voltak.

Belőlem csak egy van!

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök a kisiskolások pólóin olvasható felirattal is arra kérik az autósokat, hogy ilyenkor fokozottan vigyázzanak a gyerekekre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a polgárőrség egész szeptemberben fokozott jelenléttel segítik a közlekedést a forgalmas iskolák, óvodák környékén.

Öregdiákok találkozója

Zsaru Magazin

Alumni (öregdiák) találkozót tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen augusztus 31-én, csütörtökön. A végzésük jubileumát ünneplő hallgatók oklevelet vehettek át.

Vége a próbálkozásoknak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyógyszertárba, élelmiszerboltba, piaci bódéba próbált betörni, majd egy italdiszkont alkalmazottját rabolt ki egy 23 éves helyi férfi - a gyanú szerint. A rendőrök elfogták, a bíróság azóta letartóztatta.

Drogban utaztak

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt három dílert fogtak el a Fejér vármegyei rendőrök.

Hajnali ébresztő

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Otthonában fogták el az érdi rendőrök azt a férfit, akit jelenleg három betöréssel gyanúsítanak.

Két bronz és szép helyezések

Zsaru Magazin

Érmekkel tért haza a magyar delegáció Prágából a XVI. Rendőr Atlétikai Európa-bajnokságról. Az eseményt augusztus 28–30. között rendezték a Cseh Rendőr Sportszövetség (UNITOP) szervezésében.

Díjkitűzés módosítása – 1 millió forint a nyomravezetőnek

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője 1.000.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Nagykanizsán történt fegyveres rablás kísérlete elkövetőjének azonosítása és elfogása érdekében.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.