Legfrissebb híreink

Rács mögött a tolvaj

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számos vagyon elleni bűncselekmény elkövetése írható annak a férfinak a számlájára, akit a pásztói rendőrök augusztus 30-án elfogtak, majd őrizetbe vettek.

Mesél a rendőr: Kollégára támadt az őz

Zsaru Magazin

Vass Róbert alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztály központi gépkocsizó és járőrszolgálati osztály őrszolgálati alosztályvezetője mesél arról, milyen volt a kilencvenes évek végén szolgálni, miként próbálták ki a nyugati típusú járőrkocsikat, vagy hogyan írt jelentést egy őz elkövetőről.

Anya és lánya…

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök elfogták azokat a nőket, akik egy idős, nehezen közlekedő asszonyt fosztottak ki.

Egy közösségi oldalon buktatta le magát

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 22 éves férfit, aki egy este alatt legalább kilenc gépjárműről szerelt le különböző alkatrészeket.

Körözéshalmozó

Készenléti Rendőrség

Több mint egy tucat körözés volt érvényben az ellen a szekszárdi nő ellen, akit a készenléti rendőrök fogtak el nagydorogi rokonainál. A közel tíz hónapja keresett 44 éves asszonyt a Paksi Rendőrkapitányságra állították elő.

Szemet vetett a tabletekre

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított egy zalaegerszegi középiskolából lopta el az eszközöket, amiket rokonainak és barátainak osztott szét.

Kábítószerrel kereskedett egy kecskeméti család

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az anya árulta, a férje, a fia és a veje pedig beszerezte, valamint szállította az illegális szert. A kecskeméti rendőrök mindnyájukat elfogták és kihallgatták.

Fokozott ellenőrzés

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. szeptember 3-án 00 órától 24 óráig.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.