Közlemény
Válaszlevél a Roma Sajtóközpont Elnökének.
Válaszlevél a Roma Sajtóközpont Elnökének.
Kábítószer-kereskedelmi hálózat felderítésén dolgoznak együtt a spanyol és a magyar rendőrök.
Röszkénél lépték át legtöbben a szerb határt.
Augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából adott át elismeréseket Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány a rendőrség kiemelkedően teljesítő munkatársainak.
Vádemelési javaslatot tettek a fővárosi férfi ellen.
Kábítószert akartak előállítani.
Szeles hétvégére, élénk forgalomra számítsanak a hétvégén útnak indulók.
A 2014. év I-VII. havi baleseti statisztikája.
Készenléti rendőrök élesztettek újra a fővárosban egy 29 éves budapesti férfit.
A sztrádán zavartalanul halad a forgalom.
Egy jászárokszállási férfi szinte utazott azokra az autókra, amikben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot. Őrizet lett a vége.
Még délután 2 sem volt, de már három gyanús üzenete, hívása érkezett különböző platformokon egyik Tolna vármegyei kollégánknak.
Egy kővágóörsi sértettnek közel 2 millió forint kárt okoztak az elkövetők.
A rendőrök egymillió forintot meghaladó közigazgatási bírságot szabtak ki.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Lopások mellett állatkínzásért is felelnie kell annak a fiatalkorúnak, aki az ellene folyamatban lévő eljárás ellenére sem hagyott fel a bűnelkövetéssel.
A kisbéri rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki életveszélyesen megfenyegetett egy bolti eladót. A nyomozók őrizetbe vették a rablót.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Egy motoros pont a rendőrök előtt borult fel.
A sorban állóktól indulatosan pénzt követelő férfit néhány órán belül elfogták a veszprémi rendőrök.