Túlsúlyos járművel szemben intézkedtek a rendőrök
A biharkeresztesi határrendészek közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrnek.
A biharkeresztesi határrendészek közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrnek.
A Debreceni Járásbíróság elrendelte a 37 éves püspökladányi férfi letartóztatását.
Ismét drónnal ellenőriztek a közlekedési rendőrök Hajdú-Bihar megyében, emellett kiemelt figyelmet fordítottak a veszélyes kereszteződések biztonságára.
Öt határsértőt tartóztattak fel, és egy a francia hatóság által körözött kisteherautót és munkagépet is megtaláltak a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei.
A férfi egy 13 éves lánynak is adott el a tiltott szerből.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A derecskei rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik a megalapozott gyanú szerint rendszeresen árulták a tiltott szert.
A sértett egy szabálytalanul közlekedő kisfiút sodort el. A rokonok a helyszínen akartak elégtételt venni.
A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A biharkeresztesi határrendészek közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrnek.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.