Lezárt ügy: rablás és zaklatás miatt felelhetnek

2022. 05. 09., h - 09:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Mint arról beszámoltunk 2022. január 23-án délután Debrecen belvárosában két ismeretlen fiatal pénzt követelt két 17 éves fiútól.  A fiúk nem adtak pénzt, igyekeztek elkerülni a zaklatást, ezért felszálltak a villamosra. A két fiatal azonban nem adta fel, tovább követték őket, miközben folyamatosan fenyegetőztek. Végül a két fiú átadott 16 000 forintot, majd a következő megállónál leszálltak a villamosról, és egy közelben tartózkodó közterület-felügyelőtől kértek segítséget, aki azonnal értesítette a rendőrséget.

A bejelentést követően a helyi nyomozók, járőrök azonnal az elkövetők felkutatásába kezdtek. A beszerzett adatok, valamint a kapott személyleírások alapján az egyik fiatalt három órával később a Petőfi téren, a másikat pedig röviddel ezután, a buszpályaudvaron fogták el.

A 18 éves derecskei, valamint a 14 éves hajdúdorogi lakost a rendőrök előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozásra. Letartóztatásukat az ügyészség javaslatára a Debreceni Járásbíróság elrendelte.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya velük szemben rablás bűntett és zaklatás vétség elkövetésének meglapozott gyanúja folytatta le az eljárást. A hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.