Legfrissebb híreink

Ünnepélyes eskütétel Szegeden

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhárom tanuló tett ünnepélyes esküt a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban, mellyel hitet tettek a rendőri hivatás mellett. Ezzel egy időben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába léptek.

Körözött Lexus hamis alvázszámmal

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Kiszomboron. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indult eljárás.

Gyermekkorúak rongálták meg a köztéri lámpákat Hódmezővásárhelyen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon azt követően, hogy ismeretlenek a Szíriusz téren lámpatesteket döntöttek ki. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket.

Lakókocsi-tolvaj rendőrkézen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mórahalmon lopott lakókocsit egy 38 éves férfi. A helyi körzeti megbízott azonosította, majd előállította a gyanúsítottat.

Körözött Volkswagen Csanádpalotán

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magyar rendőrök a svéd hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.

Három afgán férfi egy macedón kamionban

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Idős vevőjét fosztotta ki

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy szegedi férfival szemben, aki több százezer forintot vett el két edénykészletért vevőjétől. Kifosztás miatt indult ellene eljárás.

Autót és készpénzt vitt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy külföldi férfival szemben, aki a városban jogtalanul használta ismerőse autóját. A gyanúsított a gépkocsiból az ott található készpénzt is ellopta.

Illegális migránsokat fogtak el Nagylaknál

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád megyei rendőrök tizenkilenc illegális migránst fogtak el Nagylak külterületén. A csoport tagjai ellen idegenrendészeti eljárás indult.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.