A Pristina és Budapest között ingázó főtiszt örömmel osztotta meg velünk külföldi tapasztalatait.

– 1999. június 10-én indult el a misszió, amelynek én is részese lehetek, a cél a koszovói közigazgatás támogatása, a béke fenntartása. A kezdetben közel háromezres létszám mára tíz főre csökkent. Működik egy műveleti összekötő iroda, illetve egy Interpol-iroda, én az utóbbiban szolgálok, immár másodszor. A fő feladatom, hogy a helyi rendőri erők megkereséseit kezeljem, továbbítsam az Interpolnak, illetve a megérkező válaszokat koordináljam a koszovói szervekhez – összegezte feladatát az alezredes, aki idén 22 éve teljesít szolgálatot. – A nem könnyű felkészítés legizgalmasabb része a válságkezelési tréning volt: két héten keresztül olyan helyzeteket modelleztek, amikor fegyveres támadás alá kerültünk, vagy épp túszejtés áldozataivá váltunk. Volt térképészet, bombakutatás, egészen összetett tantárgyakat tanultunk, sokszor pszichikai nyomás alatt. Mindezt angolul, világszínvonalon a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ csopaki bázisán – emlékezett vissza a missziós felkészítésre.

A csopaki képzés célja az volt, hogy a külszolgálatba készülő rendőrök ne éles helyzetben találkozzanak először a lélektani nyomással.

– Fontos elmondanom, hogy egy ilyen beosztás betöltéséhez nem elég a tudás, a parancsnoki támogatás is nagyon fontos, ami szerencsére a NEBEK-nél teljes mértékben megvan, így nagyon hálás vagyok a vezetőimnek, hogy magyar rendőrként külföldön képviselhetem a hazámat – folytatta Barkóczi Csaba, és kiemelte, a munkája igazi diplomáciai misszió is. – Az egyik közvetlen kollégám egy nepáli tábornok, saját hazájában ő az ötödik legrangosabb rendőri vezető. Sokat főzünk együtt, egyik nap magyar ételeket, máskor nepáliakat. Eközben jól megismerhetjük egymást, a másik kultúráját is. Azt gondolom, sokat jelent, hogy több száz rendőr közül évek óta mindig megy magyar a pristinai csapatba. Ez azt mutatja, jól dolgozunk ebben a felelős beosztásban, valódi nemzetközi közegben, ami önmagában is kihívás, hiszen van még az irodán egy finn és egy kanadai rendőrtiszt is.

Szerencsének tartja, hogy több mint baráti a viszonyuk, szinte testvéri, bajtársi kötelékben dolgoznak és élnek együtt.

– Elsőre furcsának tűnhet, de engem a civil életben is érdekelnek a válságövezetek. Így szabadidőmben, turistaként jártam már többször a Közel-Keleten, voltam Izraelben, a Sínai-félszigeten, Afganisztánban, Grúziában, Megfigyeltem, hogy ezeken a helyeken, ahol nem minden annyira rendezett, a társadalom inkább az autentikusabb arcát mutatja, mint egy turistaparadicsomban. Bízom magamban, abban, hogy fel tudom mérni a veszélyes helyzeteket. Persze ilyenkor sem lehet kikapcsolni a rendőri oldalamat, de nem is szeretném. – tette hozzá nevetve a világot járt alezredes.

Koszovó jelenlegi biztonsági helyzete teljesen indokolttá teszi a KFOR jelenlétét.

– Nekünk is sok munkát ad az etnikai feszültség. Az északi régiók kifejezetten veszélyesek, szinte minden napra jut lövöldözés, robbantás. Rengeteg lőfegyver van magánkézben, minden családban egy-két pisztoly vagy gépkarabély. Ezeket ünnepeken, esküvőn, szilveszterkor elő is veszik, nagy örömmel lövöldöznek a levegőbe. Először furcsa volt megszokni, mára azonban teljesen része lett a napjainknak ez a „happy shooting” – mondta az alezredes, aki úgy véli, a fegyverek jelenléte mellett a szervezett bűnözés az egyik legnagyobb veszélyforrás – minden klán családi alapon szerveződik, igazi dinasztiák uralják a koszovói alvilágot. Tevékenységük a kábítószer-kereskedelemtől a fegyver- és embercsempészésig számtalan területet lefed, az ellenük folytatott harc nagy kihívás a rendőri erőknek.

Természetesen nem csak munkából áll az élete, a futás és a terepgyaloglás a hobbija.

– Az irodám az ENSZ-táboron belül van, ott is szoktam edzeni. Furcsa érzés, hogy minden kör után legalább egyszer belátok az irodám ablakán, de fontos a fizikai felkészülés. Részt vettem a dán katonai kontingens által szervezett Dancon March elnevezésű rendezvényen is, ami egy 40 kilométeres erőltetett menet teljes felszerelésben. Emellett, ha időm engedi, maratont, félmaratont futok, ez jól kikapcsol. Csak azt sajnálom, hogy Pristinában kevés a zöldterület, szívesebben futok erdőben, mint betonon – árulta el az alezredes, aki még sokáig szeretne külföldi missziós beosztásokban szolgálni, nem unja a kihívásokat.

K. D.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, BARKÓCZI CSABA