Járják a világot a karikaturista rajzai

2024. 09. 11., sze - 14:40
Zsaru Magazin

Bacsa Gergely főtörzsőrmester karikatúrái egykor vicclapok, rejtvényújságok hasábjain (Pistike, Móricka, Kismalac, No Komplett, Füles) jelentek meg. Rajzaival ma már a világot körülvevő gondokra szeretné felhívni a figyelmet: éhínség, háború, környezetszennyezés. Számos hazai és nemzetközi díjat kapott, köztük a Golden Gandert.

Huszonöt évvel ezelőtt kezdett rajzolni. Akkor még csak kollégái karikatúráit rajzolta meg, de ügyelt arra, hogy ne a kedvezőtlen tulajdonságokat emelje ki, amelyek esetleg sértők lehetnek számukra.

– Az egyik osztálytásram rajzolt az egyik humorlapba – meséli a főtörzsőrmester. – Gondoltam, én is megpróbálom. Mindig volt nálam ceruza és papír. A pályám elején mindenhova magammal vittem a kis noteszemet is, abba rajzoltam, ha eszembe jutott valami. Volt, amikor éjszaka tízpercenként felkeltem rajzolni, mert beugrott valami. Elég vizuális vagyok, ha meglátok egy képet, sokszor nekem teljesen más jut róla az eszembe, így azt már továbbgondolva rajzolom le. Később magazinoknak kezdtem küldözgetni a munkáimat. Végül egy év után hívtak fel az egyik laptól, hogy tetszenek a munkáim. Így indult szituációs rajzokkal a pályafutásom. Karikatúráim vicclapokban jelentek meg, a legtöbb ma már nem kapható: Pistike, Móricka, Kismalac, No Komplett, Poénvadászat stb. A legnagyobb áttörést az hozta, amikor 2005-ben felkértek a Füles magazin címlapjának szerkesztésére. Három évig dolgoztam külsősként. Nemcsak a címlapot rajzoltam, de a magazin hasábjain is én találtam ki a poént, amihez megrajzoltam a szituációs rajzokat, majd ezekre szerkesztették a keresztrejtvényt. Általában szabad kezet kaptam, csak az évszakokhoz, illetve az aktuális címlaphoz kellett igazítani a rajzokat. 2008-ban megnyertem a Füles Aranyceruza Díját. Erre vagyok a legbüszkébb.

Bacsa

Emellett több hazai és külföldi elismerést zsebelt be. A francia Humour & Vigne különdíját, első helyezést ért el a szlovák A.L.E.X.-en, különdíjasa lett a török UCGE pályázatának, ezüstérmese a szerb Golden Helmetnek, de Argentínában és Luxemburgban is dobogós helyen végzett versenyeken. 2010-ben Százhalombattán "Ez van" illetve, 2015-ben Pécsen a Pannonpower pályázatán szintén első helyen végzett. Idén augusztusban rendezték meg Körmöcbányán a Kremnické Gagy fesztivált, amelyen az európai országok legkiemelkedőbb színházi, kabaré- és zenei csoportjai, valamint szólistái versenyeztek egymással. Bacsa Gergely első helyezést ért el karikatúra kategóriában, és ezzel elhozta az Golden Gander díjat.

– A környező országokból érkező művészek különböző kategóriákban versenyezetek – mondja. – Én karikatúrában indultam, és a zsűri, valamint a közönség is egyhangúlag rám szavazott. A verseny témája a kisebbség volt, ami engem személyesen is érint, mivel szlovák nemzetiségű vagyok. De ezenfelül több rajzzal is pályázhattunk, illetve a helyszínen egy előre licitált lapra kellett rajzolni a versenyzőknek a bírák és a közönség előtt. Én nem szeretem, ha rajzolás közben néznek, ez egy kicsit feszélyezett, de a végén belejöttem, és tetszett is, hogy új eszközöket próbálhattam ki.

A főtörzsőrmester korábban biztonsági őrként dolgozott, de a rendőri hivatás mindig érdekelte, ezért 2011-ben objektumőrként szerelt fel a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság objektumvédelmi főosztály 1. őrségi osztály BM alosztályára, később pedig technikusi poícióba került, ahol azóta is szolgál. Ekkor egy időre felhagyott a rajzolással.

– Volt néhány éves kihagyásom, de most újra lendületet kaptam. A díj pedig azt mutatja, hogy jó irányba haladok. Megtaláltam, mi áll leginkább közel hozzám. Azokat a pályázatokat szeretem, amelyeknél a téma a figyelem felkeltése, hogy tegyünk valamit a bolygónkért, a gyerekeinkért. Például a globális felmelegedésre, a háborúra, az éhínségre és a környezetszennyezésre szeretném felhívni a figyelmet a rajzaimmal. Ezeket ugyanis mindenki érti még szavak nélkül is. Az egyik álom, hogy egy nap majd saját kiállítást rendezzek a rajzaimból – tette hozzá.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.