Évértékelő Nógrád megyében
A megyei rendőr-főkapitányság elmúlt évi munkáját Dr. Nagy László r . ezredes megyei rendőrfőkapitány 2014. február 18-án a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében értékelte.
A megyei rendőr-főkapitányság elmúlt évi munkáját Dr. Nagy László r . ezredes megyei rendőrfőkapitány 2014. február 18-án a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében értékelte.
Pápai Balázs r. zászlós az életét kockáztatta, hogy kimentsen három embert a lángok közül.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2014. február 18-án tartotta a 2013. évet értékelő értekezletét.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dávid Károly r. dandártábornok a megye elmúlt évének rendőri tevékenységét értékelte Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy országos rendőrfőkapitány-helyettes jelenlétében.
Kevesebb bűncselekmény, több személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset 2013-ban. Évértékelő értekezlet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Csizmadia Gábor r. dandártábornok megyei főkapitány Győr-Moson-Sopron megye 2013. évi rendőri tevékenységét értékelte.
Az INSEC projekt keretében a Rendőrség képviseletében a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet vett részt a 2014. január 14-16. között Tallinnban, Észtországban megrendezett hagyományos képzésen.
50 megváltozott munkaképességű munkavállaló kezdte meg szolgálatát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon 2014. február 17-én.
A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2014. március 5-én 17.00 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programján.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette a Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesületének több tagját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
A ceglédi rendőrök befejezték a helyszínelést.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
Teljes útlezárás a 4-es főúton.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.
Otthonában lett rosszul egy idős nő Baranyahídvégen, az azonnali rendőri segítségnek köszönhetően időben kapott orvosi ellátást.
Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
A sértett több tízezer forintot utalt át a csalóknak.
Te az utad figyeld! A rendőrök pedig a szabálytalan autósokkal teszik ezt Pest vármegyében is!