Évértékelő Győr-Moson-Sopron megyében

2014. 02. 18., k - 10:46
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csizmadia Gábor r. dandártábornok megyei főkapitány Győr-Moson-Sopron megye 2013. évi rendőri tevékenységét értékelte.

Papp Károly r. altábornagy országos rendőr-főkapitány részvételével 2014. február 17-én  került megtartásra a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság  évértékelő értekezlete.

 

Győr-Moson-Sopron az ország hatodik legbiztonságosabb megyéje, országos viszonylatban az ismertté vált bűncselekmények 3,1 %-a történt a főkapitányság illetékességi területén. A felderített bűnesetek közel harmadát utazó bűnözők követték el. Az előző évhez képest a megyében 31,6 %-kal csökkent a bűncselekmények száma, a nyomozások eredményessége 50,2 %, a múlt évihez viszonyítva 7,8 %-kal javult. A lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló, kiemelten kezelt bűncselekmények száma csökkent. A közterületen elkövetett jogsértések aránya jelentősen visszaesett, a bűncselekmény elkövetésén tetten ért elfogások száma emelkedett. A rablások száma visszaszorult, a gépkocsilopások elkövetőinek felderítésében a megye országosan a harmadik. A kábítószer terjesztők elleni fellépés kiemelt prioritást élvez, melynek eredményeként a főkapitányság a harmadik helyen szerepelt a kábítószer-kereskedők elfogásában.

A főkapitányság és szervei eredményesen léptek fel az embercsempészekkel és az illegális bevándorlókkal szemben. A megyében tavaly elfogott külföldiek száma közel háromszorosára nőtt és a migrációhoz kapcsolódó bűncselekmények száma is emelkedett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a szomszédos osztrák és szlovák rendőri szervekkel folytatott hatékony együttműködését példázza, hogy a schengeni csatlakozás óta végrehajtott 53 határon átlépő üldözésből 43 elfogással végződött.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.