Somogyi siker a nemzetközi rendőrversenyen

2013. 09. 16., h - 14:43
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt ország 18 rendőrcsapata mérkőzött meg egymással Szlovéniában, az International Police Association (IPA) rendezvényén.

A nemzetközi rendőrszervezet második alkalommal szervezett nemzetközi rendőrversenyt 2013. szeptember 13-án Muraszombaton (Murska Sobota) öt ország - Szlovénia, Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Magyarország - 18 csapatának. A három kategóriából álló versenyt (autós, motoros, kerékpáros) egy muraszombati bevásárlóközpontnál felépített pályákon rendezték meg.

Az autós vezetéstechnikai verseny több feladatból állt össze. A versenyzőknek először egy roppant szűk területű, bójákkal körbevett kalodába kellett behajtani és megfordulni. A bóják tetejére teniszlabda volt helyezve, így a legkisebb érintés is elég volt ahhoz, hogy jelezze a hibát. A kalodából kiszabadult autósoknak különböző akadályokat kellett teljesíteniük, egy későbbi szakaszon például a járműből kiszállva traffipax-pisztollyal kellett bemérni egy távoli tárgy távolságát.

A vezetéstechnikai versenyen Orbán Zoltán rendőr főtörzszászlós (SMRFK) a leggyorsabb köridővel az előkelő harmadik helyezést szerezte meg. A verseny ismét jó alkalom volt arra, hogy a különböző országok rendőrei tapasztalatot cseréljenek, megszemléljék egymás technikáit, járműveit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.