Segítettek a rászorulóknak

2014. 02. 11., k - 11:29
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagy érdeklődés és segíteni akarás jellemezte az idei évben is a véradást.

Már hagyománynak számít, hogy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetével közösen véradó napot szervez a rendőrség hivatalos véradó napja, február 11-e alkalmából. A főkapitányság személyi állományának köréből a tavalyi évben, az egyéni véradásokkal együtt, összesen négyszáz esetben történt rendőrségi szolidaritási véradás a bajba jutottak megsegítésére. A Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére tartott rendezvényen részt vett önkéntesek az idei évben február 7-én, február 10-én és február 11-én gazdagíthatták a véradók táborát. A főkapitányság, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola bevonásával összesen öt helyszínen szervezett véradást.

A tavalyi évben megjelentek közül kisorsolt szerencsés munkatársunk, a 2014. február 11-én tartott véradó napon elismerésben részesült. Jutalmat kapott továbbá a 2013. évben legtöbb alkalommal vért adott két munkatársunk is. A díjazottak az ajándékcsomagokat dr. Tánczi Tibor r. ezredestől, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettesétől vehették át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.