Pályaválasztás előtt

2014. 03. 27., cs - 13:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség is bemutatkozott a Komáromban megrendezett határ menti képzési és állásbörzén.

A Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatal szervezésében került megrendezésre 2014. március 27-én Komáromban a határ menti képzési és állásbörze. A szervezők a rendezvényre olyan általános és középiskolás diákokat vártak, akik pályaválasztás előtt állnak. A korábbi évekhez hasonlóan a börzén a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság is bemutatkozott. Az egyenruhások egész nap várták azokat a diákokat, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt. A rendőrség standjánál több száz tanuló fordult meg, akik a felvételi követelmények és a rendészeti képzések iránt érdeklődtek. Az érettségi előtt álló diákok kérdéseinek megválaszolása mellett az egyenruhások szórólapokat, felvételi nyomtatványokat is adtak az érdeklődőknek. A rendezvényen résztvevők megismerkedhettek azokkal a megyében működő középiskolákkal is, amelyekben rendészeti fakultációs képzés működik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.