Nem szégyelljük

2013. 10. 24., cs - 11:42
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy a Kecskeméti Hírhatár internetes portálon megjelent írásra reagál a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Kecskeméti Hírhatár internetes portálon 2013. október 19-én 10 óra 58 perckor „Padlón a kecskeméti közbiztonság: mind az öt kereket ellopták” címmel megjelent cikkel kapcsolatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakat tartja fontosnak nyilvánosságra hozni. 

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományában nincs olyan rendőr, aki szégyellné hivatását. A bűncselekmények helyszínein dolgozó rendészeti és bűnügyi állomány a legjobb tudása szerint végzi a feladatait.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársai a médiatartalom-szolgáltatók részére adható tájékoztatás rendjéről szóló ORFK utasítás alapján látják el mindennapi feladataikat, azonban valótlant állít a cikk írója, amikor úgy fogalmaz, hogy a „megyei szóvivőket az ORFK vezérli”. A naponta kiadott közlemények között éppúgy szerepel bűnügyi felhívás, díjkitűzés, bűn- és baleset-megelőzési tájékoztató, mint eredményes rendőri intézkedésről szóló közlemény. Amennyiben az újságíró vette volna a fáradságot, és akár írásban, akár szóban megkereste volna a kérdéses ügyben a sajtószolgálatot, megkapta volna a cikk hiteles megírásához szükséges tájékoztatást.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja, hogy a megyében a kapitányságvezetői beosztásokban történt személyi változásoknak bármilyen köze lenne a szóban forgó cikkben írt következtetéshez, miszerint statisztikai adatok vezettek Kecskemét rendőrkapitányának „leváltásához”.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.