Megújult az Érkerti Rendőrőrs Nyíregyházán

2014. 02. 21., p - 13:48
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Korszerűbb munkakörülmények a környék lakóinak jobb kiszolgálásáért.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrsének felújított épületét adta át 2014. február 21-én Dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere és Tormássi Géza önkormányzati képviselő.

 

A megnyitón elhangzott, hogy az őrs 2002-es megnyitása óta látványosan javult a környék közbiztonsága. Míg az állomás környéke korábban hírhedt városrésznek számított, az Érkerti Rendőrőrs tevékenységének köszönhetően mára az emberek már éjszaka is nyugodtan mehetnek az utcára.

 

A több mint tíz éve megnyitott őrs épülete felújításra, korszerűsítésre szorult. A mintegy 23,5 millió forintos beruházás forrását „Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása” című, ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0001 azonosító számú projekt adta, a megyei főkapitányság által biztosított 10%-os önerővel. A többek között hőszigetelést, nyílászáró-cserét, fűtés-korszerűsítést magában foglaló projekt a munkakörülmények javításán keresztül a helyi lakosok jobb kiszolgálását célozta meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.