Körzeti megbízotti irodát avattak Arlóban

2014. 03. 05., sze - 15:56
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított székhely.

dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, valamint Vámos Istvánné dr., a község polgármestere 2014. március 5-én új körzeti megbízotti irodát avatott fel és adott át Arlóban.

A rendezvényen helyi lakosok, önkormányzati képviselők és meghívott vendégek mellett megjelent Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke, dr. Varga László r. alezredes, az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője, Kovács Gábor Járdánháza, valamint Németh Gyula Borsodszentgyörgy polgármestere is.

A sajtó nyilvánossága előtt megtartott rendezvényen az iroda két körzeti megbízottja – Varga Zsolt r.zászlós, valamint Sike László r. törzsőrmester - az ünnepség résztvevőinek jelenlétében vehette birtokba az újonnan kialakított szolgálati helyiséget.

 

Az átadási ünnepséget megelőzően Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke két kerékpárt és láthatóságot biztosító eszközöket adott át az Arlói Polgárőr Egyesület tagjai részére.

 

Az Arlói Körzeti Megbízotti Iroda az Ózdi Rendőrkapitányság Borsodnádasdi Rendőrőrsének illetékességi területén található. A székhelyi nagyközségben élő lakosság lélekszáma csaknem 4 ezer fő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.