Konferencia az igazságszolgáltatásért és a bűnüldözésért

2017. 10. 31., k - 16:00
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Második alkalommal tartottak országos szakmai szimpóziumot a kriminalisztika szakértői.

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara és a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ által szervezett, 2017. október 31-én megtartott rendezvényt két évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy a tanácskozással lehetőséget biztosítsanak a szakterületen dolgozók széleskörű eszmecseréjére.

A konferenciát – amelynek a Nemzetközi Oktatási Központ adott otthont – dr. Janza Frigyes nyá. r. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság főosztályvezetője nyitotta meg. A rendezvény elnökségében dr. Agárdi Tamás, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke, dr. Nagy Gábor főtanácsos, címzetes egyetemi docens, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ vezetője, valamint az Igazságügyi Minisztérium és Belügyminisztérium képviselői foglaltak helyet.

Az egésznapos értekezleten számos, az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés területén dolgozó szakértő, technikai szakember és nyomozó vett részt, akik eszmecserét folytattak többek között az igazságügyi pszichológusok válóperek alkalmával szerzett tapasztalatairól, a rendkívüli halálesetek orvosszakértői gyakorlatáról, a nyomszakértők feladatairól, továbbá a kábítószerek összehasonlító vizsgálati lehetőségeiről is.

A kriminalisztikai témájú előadásokat követően a program zárásaként a konferencián megjelent szakembereknek és munkatársaknak lehetőségük nyílt a legújabb szakmai információk és kihívások megvitatására is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.