Forgács kupa 14. alkalommal

2014. 02. 12., sze - 16:29
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idén a fővárosba került a vándorkupa.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. február 8-án tizennegyedik alkalommal rendezte meg Tiszaújvárosban a Forgács László Labdarúgó Emléktornát.

A sportrendezvény méltóképpen állít emléket egy olyan volt rendőri vezetőnek, aki a szakmai munka mellett jelentős figyelmet és energiát fordított a sportra és az emberi kapcsolatok ápolására.

A vándorserleget idén a Budapesti Rendőr Sportegyesület csapata nyerte, a díjat a torna névadójának özvegye, Forgács Lászlóné adta át. A hazai csapat a hatodik helyen végzett, a legjobb hazai játékos címet Virág József érdemelte ki.

 

Végeredmény: 

  1. Budapesti Rendőr Sportegyesület
  2. Köztársasági Őrezred
  3. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Az emlékversenyt megtisztelte jelenlétével dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány, Ruszkai József r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes, dr. Kalapos István r. alezredes a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője, Bráz György Tiszaújváros polgármestere, valamint dr. Berta László nyugállományú r. vezérőrnagy az ORFK volt Bűnügyi Főigazgatója, egykori megyei rendőr-főkapitány is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.