Évet értékelt a Győri Rendőrkapitányság

2014. 03. 16., v - 07:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Horváth Csaba r. ezredes kapitányságvezető a megyeszékhely 2013. évi rendőri tevékenységét értékelte.

Csizmadia Gábor r dandártábornok, megyei főkapitány részvételével 2014. március 13-án került megtartásra a Győri Rendőrkapitányság évértékelő értekezlete.

 

Az elmúlt év célkitűzéseit a kapitányság rendőri állománya végrehajtotta. A Győri Rendőrkapitányság illetékességi területén ismertté vált bűncselekmények száma 6372, az előző évihez viszonyítva 32,8 %-os csökkenést mutat. A nyomozások eredményessége 44,8 %, a múlt évihez viszonyítva 12 %-kal javult. A közterületen elkövetett jogsértések aránya 18 % kal visszaesett, a bűncselekmény elkövetésén tetten ért elfogások száma emelkedett. A lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló, kiemelten kezelt bűncselekmények száma csökkent.

A kapitányság nyomozó szervei 1819 bűnelkövetővel szemben jártak el, közülük 113 fiatalkorú személy volt. Az időskorúak védelmét és felvilágosítását segítő bűnmegelőzési tevékenység eredményeként harmadával csökken a 60 éven felüli sértettek száma.

A Győri Rendőrkapitányság a közterületek rendjének biztosítását és a közbiztonság fenntartását kiemelten kezelte. A közrendvédelmi járőrök és a körzeti megbízottak 187.478 órában láttak el gyalogos mozgóőri- és gépkocsizó járőri szolgálatot a közterületeken. Az elmúlt évben 1079 jogsértőt állítottak elő, közülük 330 főt bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

A kapitányság illetékességi területén 407-ről 364-re mérséklődött a sérüléses közlekedési balesetek száma A 15 halálos, 117 súlyos és 132 könnyű sérüléses baleset közel egyharmadát gyorshajtás okozta.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatától kapott jelentős anyagi támogatást a kapitányság a reagáló szolgálat erősítésére, a közterületi rendőri létszám fokozására és technikai fejlesztésekre fordította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.