Esőben is helyt álltak a háromtusások

2024. 10. 02., sze - 17:00
Készenléti Rendőrség

A Készenléti Rendőrség győzelmével zárult a verseny.

Immár több évtizedes hagyomány, hogy a KR szervezi meg minden évben a Rendőr Országos Pontszerző Bajnokság részét képező Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. Ez idén sem volt másképp. Bár az égiek nem voltak kegyesek a versenyzőkhöz, és feladták a leckét az esős időjárás miatt, ez nem szegte sem kedvét, sem teljesítményét a megmérettetésen indulóknak.

Ahogy köszöntőbeszédében Kuti Gábor r. alezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóságának igazgatója fogalmazott, ez a verseny a fizikai erőnlét, a kitartás és a szakmai felkészültség próbája, de remek alkalom arra is, hogy megmutassuk csapataink közösségét és összetartását. Emellett a vezetéstechnikai-, erőnléti- és lőkészségen keresztül összhangba hozza a fizikai, mentális és technikai felkészültséget is, amely elengedhetetlen a rendőri munka során.

Mint elmondta, a hétvégére áttett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából egy különlegességgel is készültek. A gépjárművel végrehajtandó versenyszám egy részét ugyanis járó motor nélkül kellett a versenyzőknek teljesíteniük, az autót tolva. Ezzel az újítással nemcsak a sportértéket növelték, de üzenetet is közvetítettek, miszerint a Készenléti Rendőrség elkötelezett a fenntarthatóság, a környezetvédelem és az innováció iránt is.

A versenyre összesen 13 csapat nevezett, vegyes, illetve férfi páros kategóriában indultak. A feladat mindenkinek ugyanaz volt: egy ügyességi pályán kellett rendőrautóval végigmenni, ahol nemcsak a gyorsaságot, de az adott járművezető vezetési képességét is nézték. Hiszen volt hátra szlalom, kalodába való beállás, de még körforgalom szimulálása is. Majd a gépkocsitolás jött, amit a lőtérre való futás követett. Végül a versenyzőknek a lőpályán kellett saját szolgálati fegyverükkel célpontokra lőniük minél kevesebb hibaponttal. Volt papírcél, fémcél, de még mozgócél is.

A legeredményesebb csapat a Készenléti Rendőrség csapata lett, második helyen végzett a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata, míg a harmadik lett a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata. A férfi páros kategóriát szintén a Készenléti Rendőrség nyerte meg, míg a vegyes páros kategóriát a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Gratulálunk mindenkinek!    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.