Elismerésben részesültek

2018. 01. 12., p - 11:43
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kiemelkedő szolgálatellátásért adott át jutalmakat az országos rendőrfőkapitány.

Papp Károly r. altábornagy 14 rendőrt és egy polgárőrt részesített elismerésben 2018. január 12-én a Rendőrségi Igazgatási Központban.

A jutalmazottak közül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság két rendőre és egy sajósenyei polgárőr kapott elismerést a 2018. január 3-án Sajóvámos belterületén történt halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozó, segítségnyújtást elmulasztó gázoló felderítésében és elfogásában nyújtott kiemelkedő tevékenységéért.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy-egy ügyeletvezetője, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hat munkatársa pedig az osztrák hatóságok által 2018. január 4-én kezdeményezett határon átnyúló üldözés eredményeként Németországban betörést elkövetők gyors és szakszerű elfogása során kifejtett példaértékű helytállásért vehetett át jutalmat az országos rendőrfőkapitánytól.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.