Együtt a közbiztonságért

2014. 03. 11., k - 13:35
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Évértékelőt tartottak a rendőrök és a polgárőrök Tatabányán.

Egyre hatékonyabb és egyre eredményesebb a rendőrök és a polgárőrök együttműködése Komárom-Esztergom megyében, így 2014-ben ott folytatják a közös munkát, ahol 2013-ban abbahagyták. Erre a megállapításra jutottak a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság vezetői, a rendőrkapitányságok közrendvédelmi parancsnokai és a Komárom-Esztergom megyében működő polgárőr egyesületek vezetői a 2014. március 11-én Tatabányán megrendezett évértékelő munkaértekezleten.

 

A megbeszélésen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitányi helyettese hangsúlyozta, hogy a rendőrök eddig is szoros kapcsolatot ápoltak a polgárőrökkel és ezt az együttműködést a rendőrség a jövőben is fenn kívánja tartani. Milus Gábor r. őrnagy kiemelte, hogy a polgárőrség évek óta a rendőrség első számú stratégiai partnerének számít, mindkét szervezet ugyanazokért a célokért dolgozik. Feladatuk a közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények megelőzése és az állampolgárok védelme.

 

Bárdos Zoltán, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke szólt arról, hogy a bűncselekmények megelőzése érdekében elengedhetetlen a rendőrség és a polgárőrség közötti folyamatos információcsere. Kijelentette, hogy az állampolgárok biztonsága és a bűncselekmények megelőzése érdekében továbbra is részt vesznek a közös járőrszolgálatokban. Az értekezleten a két fél megállapodott abban, hogy a még sikeresebb együttműködés érdekében rendszeres találkozókon beszélik meg a közös munka tapasztalatait és határozzák meg további feladatokat, célokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.