Csökkent a bűncselekmények száma Szekszárdon

2014. 02. 14., p - 14:04
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Évértékelő értekezletet tartott a Szekszárdi Rendőrkapitányság a Babits Mihály Kulturális Központ Csatár termében.

A kiemelt bűncselekmények felderítése volt az egyik fő célja a Szekszárdi Rendőrkapitányságnak- emelte ki évértékelő beszédében dr. Pilisi Gábor r.ezredes, kapitányságvezető. Hangsúlyozta továbbá, hogy a hatékony, szakszerű munka eredményeként a regisztrált bűncselekmények száma 10 százalékkal csökkent, és a nyomozási eredményesség is kiemelkedett az elmúlt 5 év átlagából.

A kapitányságvezető beszélt a jövőbeli célokról is, kiemelte többek között a lakosság szubjektív biztonságérzetének megtartását illetve növelését, az időskorúak védelmét, és a tavaly óta sikeresen működő bűnmegelőzési és áldozatsegítő programok folytatását is.

A 2013-as évértékelő értekezleten dr. Soczó László r. dandártábornok, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megköszönte a Szekszárdi Rendőrkapitányság eredményes munkáját, mely ugyancsak szerepet játszik abban, hogy a megyét a „Béke szigetének” nevezhetjük. Majd kiemelte, a közös munkának, hatékony együttműködésnek is köszönhetően Papp Károly országos rendőrfőkapitány kiválónak értékelte a megyei rendőrség munkáját.

A rendezvényen dr. Ács Rezső szekszárdi alpolgármester is háláját fejezte ki a városi rendőrkapitányság munkatársai felé, mint mondta, ők egy kiválóan dolgozó, jó csapatot alkotnak. Kitért arra is, hogy a közbiztonság javítására az önkormányzat is nagy hangsúlyt fektet, ennek egyik eleme a térfigyelő kamerák számának növelése lesz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.