Átadták a Jánosházai Rendőrőrs épületét

2014. 01. 22., sze - 12:35
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felújított épületben teljesíthetnek szolgálatot a rendőrőrs munkatársai Jánosházán.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Celldömölki Rendőrkapitányságának illetékességi területén, Jánosháza városban 2013. január 1-jén kezdte meg működését a rendőrőrs, amelynek elhelyezésére akkor a helyi körzeti megbízotti csoport objektumában került sor.

 

Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2014. január 22-én ünnepélyes keretek között adta át a rendőrőrs elhelyezésére szolgáló felújított épületet. Az ingatlant az önkormányzat térítésmentesen adta a rendőr-főkapitányság vagyonkezelésébe, az épület felújítása és korszerű technikai eszközökkel történő ellátása rendőrségi forrásból valósult meg. A közel 70 millió forintot kitevő korszerűsítés keretében – a komplett akadálymentesítési követelményeknek is eleget téve – hét irodát, egy tárgyalót, öltözőket, fegyverszobát, irattárat, valamint vizes blokkokat alakítottak ki.

 

A rendőrőrs munkatársai egy megújult épületben, ügyfélbarát körülmények között teljesíthetnek szolgálatot és fogadhatják az állampolgárokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.