Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 06. 25., k - 08:41
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A derecskei rendőrök garázdaság miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, a debreceni rendőrök verekedőket állítottak elő

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 10 személyt fogtak el, 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök, 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt vontak intézkedés alá. Az egyenruhások 13 főt állítottak elő, közülük 5 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 3 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

A Debreceni Rendőrkapitányság 2013. június 24-án tulajdon elleni szabálysértés - bolti lopás - miatt egy férfit vett szabálysértési őrizetbe.

A Debreceni Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntett elkövetése miatt nyomozást indított három helyi lakossal szemben, akik 2013. június 24-én délután a debreceni Vármegyeháza és Holló János utcák kereszteződésénél összeverekedtek és kölcsönösen bántalmazták egymást. A járőrök N. Jácint 27 éves, B. Barna 36 éves, L. Béla 56 éves garázdákat elfogták és előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.

A derecskei Köztársaság és Kandia utcák kereszteződésében 2013. június 24-én kora este, előzetes szóváltás után egy 41 éves helyi férfi késsel fenyegette meg ismerősét. A járőrök N. Sándort elfogták és előállították a Derecskei Rendőrőrsre, ahol gyanúsítotti kihallgatása megtörtént. Az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt az eljárást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.