Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 06. 07., p - 08:21
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap eseményei

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt vontak intézkedés alá. Az egyenruhások 13 főt állítottak elő, közülük 6 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 3 könnyű és 1 súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

A Debreceni Rendőrkapitányság 2013. június 6-án tulajdon elleni szabálysértés – bolti lopás – miatt 3 főt, a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság 1 főt vett szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok 72 órán belül állítják bíróság elé az eljárás alá vontakat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.