Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 06. 05., sze - 10:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök, 1 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt vontak intézkedés alá. Az egyenruhások 20 főt állítottak elő, közülük 6 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 2 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság 2013. június 4-én tulajdon elleni szabálysértés – bolti lopás – miatt 6 főt vett szabálysértési őrizetbe. A Püspökladányi Rendőrkapitányság a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának elfogatóparancsa alapján vett őrizetbe egy 58 éves debreceni férfit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.