Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 06. 30., v - 09:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több garázdát is elállítottak a debreceni rendőrök.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 6 embert fogtak el, 2 főt az ellene érvényben lévő körözés miatt, 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 13 főt állítottak elő, közülük 1 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Az ittasság ellenőrzések során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a légalkohol-mérő. Hajdú-Bihar megye közútjain 1 súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves nyírábrányi férfit és egy 27 éves vámospércsi nőt fogtak el a debreceni nyomozók. A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. június 28-án este Debrecen egyik bevásárlóközpontjában egy nyírábrányi férfi - egy vélelmezett tartozás miatt - bántalmazott egy 30 éves debreceni férfit, aki megsérült. Az önbíráskodót a 27 éves barátnője bírta rá az összeg behajtására. A nyomozók G. Jánost és L. Anettet gyanúsítottként hallgatták ki 2013. június 29-én délelőtt a Debreceni Rendőrkapitányságon. Ellenük - szabadlábon hagyásuk mellett - folyik a büntetőeljárás.

Egy 17 és egy 15 éves fiatal férfi verekedett össze 2013. június 29-én éjszaka Debrecenben a Halközben. A helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a verekedőket a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, velük szemben a további eljárást - szabadlábon hagyásuk mellett - garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.

Debrecenben a Hatvan utcán - 2013. június 29-én éjszaka - vita alakult ki négy fiatal férfi között. A nézeteltérésüket nem tudták szóban rendezni, összeverekedtek. A helyszínre érkező járőrök elfogták a 18 és 22 év közötti garázdákat, akiket előállítottak a kapitányságra. A nyomozók csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, velük szemben a további eljárást - szabadlábon hagyásuk mellett - a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járőrei 2013. június 29-én délelőtt elfogtak egy 15 éves fiút, aki ellen korábban a Püspökladányi Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot. A konyári fiatalkorút előállították a kapitányságra és őrizetbe vették.

Tiltott kéjelgőket állítottak elő a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra a járőrök 2013. június 29-én délután. A három - 21 és 38 év közötti - nő Hajdúhadház külterületén ajánlotta illegálisan szexuális szolgáltatásait az arra közlekedő férfiaknak. A kapitányságon a rendőrök meghallgatták, majd őrizetbe vették őket. Ellenük szabálysértési eljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.