Az elmúlt 24 órában történt

2013. 06. 15., szo - 09:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök, 3 főt az ellene érvényben lévő körözés miatt vontak intézkedés alá.

Az egyenruhások 28 főt állítottak elő, közülük 3 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Az ittasság ellenőrzések során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a légalkohol-mérő. Megyénk közútjain 2 súlyos és 4 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2013. június 14-én este elfogtak egy férfit Debrecenben.

A megalapozott gyanú szerint a 24 éves debreceni férfi több személynek is értékesített kábítószert. Elfogása után a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

 

Körözték azt a férfit, akit 2013. június 14-én este Debrecenben a lakásán fogtak el a rendőrök. A 35 éves férfi ellen a Debreceni Törvényszék adott ki elfogató parancsot. A körözöttet a járőrök előállították a kapitányságra és őrizetbe vették.

 

Bilincsben vittek el egy szíriai és egy algériai férfit a rendőrök egy debreceni nagyáruházból. A két férfi 2013. június 14-én délután az üzletben energiaitalt fogyasztott, majd a pénztártól fizetés nélkül távozott. Az üzletből azonban még a plusz energia segítségével sem tudtak elmenekülni, mert az ott dolgozó biztonsági őrök visszatartották őket a rendőrök kiérkezéséig. A helyszínre érkező járőrök elfogták a két tolvajt, majd a kapitányságra történő előállításuk és meghallgatásuk után őrizetbe vették őket. Ellenük tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt folyik az eljárás.

 

Egy 47 éves debreceni férfivel szemben is tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás. A férfi 2013. június 14-én éjszaka édességet lopott egy debreceni üzletben, de az épületet már nem tudta elhagyni, mert az áruvédelmi kapu jelzett. A helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a tolvajt a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd meghallgatása után őrizetbe vették.     

 

A hajdúhadházi rendőrök őrizetbe vettek egy balkányi férfit, aki úgy vezetett járművet 2013. június 14-én este, hogy a hatóság korábban eltíltotta a vezetéstől. Az eltíltás tartama azonban még nem telt el, ezért a 29 éves férfi ellen szabálysértési eljárást indítottak.

 

A szabálysértési őrizetbe vett személyeket az illetékes kapitányságok 72 órán belül állítják bíróság elé.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.