Az elmúlt 24 órában történt

2013. 06. 22., szo - 09:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 6 embert fogtak el, 3 főt az ellene érvényben lévő körözés miatt, 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

Az egyenruhások 17 főt állítottak elő, közülük 3 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Az ittasság ellenőrzések során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a légalkohol-mérő. Hajdú-Bihar megye közútjain 3 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

 

Verekedtek

A Vekeri tónál 2013. június 21-én este két férfi között alakult ki nézeteltérés, majd emiatt összeverekedtek. A helyszínre érkező járőrök elfogták a két verekedőt és előállították őket a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásuk megtörtént.

N. Márk Zoltán budapesti és Gy. Sándor poroszlói lakosok ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.

 

Szabálysértési őrizetesek

Tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt 2013. június 21-én a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság és a Hajdúnánási Rendőrkapitányság 1-1 főt vett őrizetbe. Az illetékes kapitányságok az őrizetbe vett személyeket 72 órán belül állítják bíróság elé.  

 

Ittasan vezetők

Ittasan vezette gépkocsiját 2013. június 21-én délután az a 83 éves létavértesi férfit, akit Létavértesen a Sziget utcán ellenőriztek a rendőrök. A férfival szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett, ezért mintavétel céljából előállították az orvosi ügyeletre.

A férfi ellen a Debreceni Rendőrkapitányságon járművezetés ittas vagy bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.  

 

Szintén ittas volt az a debreceni férfi, aki 2013. június 21-én este Debrecenben a Róna utcán járművével közlekedési baleset részesévé vált, majd a helyszínt a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta. A járőrök azonban hamar elfogták és ellenőrizték ittasságát. A vezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket jelzett, ezért vérvételre előállították. Az 51 éves férfi ellen büntetőeljárás indult.  

 

Körözték

A Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogató parancsot adott ki az ellen az 56 éves férfi ellen, akit 2013. június 21-én éjszaka Debrecenben igazoltattak a járőrök. A helyi férfit elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.