Tájékoztató

2015. 07. 14., k - 09:28
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Így változik a forgalmi rend a 2015. évi Forma 1-es verseny idején.

2015. július 24. és július 26. között kerül megrendezésre a Forma-1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen, melynek rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre. 

A biztosításban az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt.

A magyar rendőrök munkáját lengyel, szlovák, román és osztrák rendőrök is segítik. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező látogatók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk.

A sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók egyaránt, mely Mogyoród és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek.

A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján – csütörtök reggeltől hétfő reggelig- megállási tilalom lesz érvényben.

A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok. 

 

A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:

 

  • Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, de a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé közlekedhetnek járműveikkel.

 

  • Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom engedi – szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom.  (A versenypályára való gyors kijutást buszjáratok segítik!) A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs!

 

  • A Kerek tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba - csak a főbejárat felé -, délután szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.

 

  • Az M3-as autópálya 19.200 m/szelvényében lévő ideiglenes kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap - a futamot követően – az autópálya felhajtó felé Budapest irányába és az ideiglenes kihajtón keresztül – M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül – M31-es autópálya (díjmentesen használható) - közlekedhetnek Budapest felé.

 

  • Az Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel délután 15.00 óráig, ezt követően megfordul a forgalmi rend.

 

  • A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 6/A kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.

 

  • A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé, a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom.

 

  • A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába.

Vasárnap, a versenyt követően lezárásra kerül a Kerek tótól a Mogyoród, Templom tér irányába vezető útszakasz.

Ebben az időszakban kizárólag a gyalogos forgalom haladhat a Templom tér, illetve a Dózsa György út irányába, ahonnan a menetrend szerinti buszjáratok indulnak vissza a fővárosba, valamint a mogyoródi HÉV állomáshoz.

 

A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé haladhatnak, valamint a víztorony irányba, Szilasliget felé.  A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalon keresztül. Így a Mogyoród, Fóti útra juthatnak el az autósok.

 

Pénteken este 16 órától a Budapest, Árpád hídtól az M3-as autópályán keresztül a Kerek tóig menetrend szerinti buszok szállítják a jubileumi koncertre érkezőket. A buszok visszaindulása a koncertet követően szintén a Kerek tótól történik. Akik a koncertre autóval érkeznek, a főbejárattal szemközti benzinkút mögötti busz parkolóban állhatnak meg. A koncert ideje alatt rendőrök segítik a forgalmat a versenypálya környékén.

A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.

 

2015. július 23. és július 27. között (hétfő reggelig) a versenypálya közelében ideiglenes rendőrőrs működik, melynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben tesszük közzé.  Ugyanitt tájékozódhatnak majd az egyes konzulátusok képviselőinek elérhetőségeiről.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.