Teljes útlezárás a 84-esen (frissítve)

2016. 06. 07., k - 17:21
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tart még a helyszínelés a 84-es számú főútvonal balesettel érintett szakaszán.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy csornai férfi Fiat típusú személygépkocsival közlekedett a 84-es számú főútvonalon Jánosháza felől Sopron irányába 2016. június 7-én 15 óra 10 perc körül. A jármű 45 éves vezetője a főút  61+ 800-as kilométerszelvényénél – eddig tisztázatlan okból – először letért a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára, amelynek során elvesztette uralmát a gépkocsi felett, így ezt követően áttért a szemközti sávba és ütközött egy Skoda típusú személygépkocsival.

A baleset következtében a Fiat vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben érintett másik járműben utazók közül az elsődleges orvosi vélemény szerint hárman könnyebben, egy személy pedig súlyosan sérült.

A rendőrök a forgalmat mindkét irányból Sárvár belterülete felé terelik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.