Halálos baleset a 8418-as számú úton

2016. 06. 28., k - 07:15
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyautó gázolt el egy kerékpárost a 8418-as számú úton Koroncó közelében.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. június 28-án 6 óra 30 perckor a 8418-as számú úton Koroncó közelében. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elgázolt egy kerékpárost, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárta és a forgalmat Koroncó belterületén Rábapatona, illetve Nagyszentpál irányába tereli.

Kérjük az erre haladó gépjárművezetőket, hogy az értintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Teljes útlezárás baleset miatt a 8418-as számú úton.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időskori romantika Nemcsák Károllyal

Az ismert színművész és színházigazgató segítségével egy úgynevezett romantikus csalás történetét is átbeszélték a Mátrix Projekt keretében szépkorúaknak tartott bűnmegelőzési rendezvényen a Teve utcai rendőrpalotában.

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.