Elütött egy kerékpárost, majd elhajtott - fotókkal, videóval

2016. 04. 11., h - 10:29
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 34 éves császári lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. április 10-én 6 óra 13 perckor egy cseh hatósági jelzésű személygépjármű közlekedett Győrben a Fehérvári út - Ipar utca körgeometriás csomópontban, a Szigethy Attila út felől a Fehérvári felüljáró irányába. Haladása során a Fehérvári út kihajtójánál - figyelmen kívül hagyva a közúti fényjelző készülék piros jelzését - továbbhajtott és a két forgalmi sáv között kihaladva járműve elejével nekiütközött egy kerékpárosnak, aki a zöld jelzésen, az úton keresztben kívánt átmenni.  A kerékpáros az ütközés következtében a jármű tetejére felvágódott, majd onnan az úttestre zuhant. Az autó sofőrje segítségnyújtás nélkül a helyszínt elhagyta.

 

A Győri Rendőrkapitányság Balesethelyszínelő Alosztály járőrei a helyszínen rövid idő alatt beazonosították a balesetet okozó gépjárművet. A megyei rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja - a balesettel kapcsolatban - értesítette a szomszédos megyék ügyeleteit. Ennek eredményeképpen a Kisbéri Rendőrkapitányság illetékességi területén a járőrök 7 óra 29 perckor ellenőrizték a keresett gépjárművet és annak sofőrjét. A rendőrök az autót vezető M. G. 34 éves császári lakossal szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott. A férfival szemben ittas állapotban történt gépjárművezetés gyanúja miatt a Kisbéri Rendőrkapitányság indít eljárást.

 

A férfit a helyszínen elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellene segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.