Elhajtott a helyszínről, de a rendőrök megtalálták

2016. 06. 08., sze - 11:05
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elütött egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit egy autós Gyulán. A balesetet követően anélkül, hogy segítséget nyújtott volna, hazament.

Gyulán, a Bajza utcában 2016. június 7-én 11 óra 10 perckor egy tolató személygépkocsi nem adott elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinak és összeütköztek. A balesetet követően az autó vezetője nem szállt ki a járművéből, nem nyújtott segítséget, hanem elhajtott a helyszínről. A rendőrök azonosították és otthonából előállították.

 

A 66 éves gyulai férfi állítása szerint azt hitte, hogy egy virágtartónak ment neki, ezért nem állt meg és nem szállt ki a járművéből. Mikor hazaért, akkor nézte meg, hogy a kocsijában mekkora kár keletkezett. A motoros, akit elütött, az elsődleges orvosi vizsgálat eredménye szerint 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az autó vezetője ellen a rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntető feljelentést tettek.

 

A Gyulai Rendőrkapitányság 04030/393/2016. bűnügyi számon rendelt el nyomozást és kérik a baleset szemtanúit, hogy segítsék a történtek körülményeinek tisztázását. Jelentkezzenek személyesen a rendőrkapitányságon (Gyula, Béke sugárút 51.) vagy hívják a 66/ 361-644-es telefonszám, illetve a 112-es segélyhívó valamelyikét. A „Telefontanú” 06/80/555-111-es ingyenes vonalán a nap 24 órájában akár névtelenül is lehet bejelentést tenni.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.