Helyi hírek

Visszaélt az igazolvánnyal

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízottak tetten értek egy járművezetőt, aki a gyanú szerint egy rokona mozgáskorlátozott igazolványát használta Siófokon, azonban a jogosult nem tartózkodott a helyszínen.

4 nap 6 sérült

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében az elmúlt négy napon hatan sérültek meg közúti közlekedési balesetben.

Békés megyében történt

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újkígyóson balesetnél helyszíneltek, Medgyesegyházán ittas járművezetés gyanúja, Gyomaendrődön pedig szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök.

Lezárt akta: ellopta, majd eladta

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siklósi nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a tésenfai nőnek az ügyében, aki ellopott egy segédmotor-kerékpárt, majd azt eladta egy vajszlói férfinak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.