Engedély nélkül motorozott, a rendőrök elfogták

2022. 09. 19., h - 10:53
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos kimenetelű, egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és hat személyt fogott el, közülük kettőt az ellenük kiadott körözések alapján. Tíz embert állítottak elő, köztük ötöt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.

A járőrök 2022. szeptember 18-án délután Papkeszi belterületén igazoltattak egy segédmotor-kerékpárral közlekedő 34 éves berhidai lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr egyáltalán nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A járőrök a férfit ezután előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, majd az engedély nélküli vezetés miatt őrizetbe vették, és vele szemben szabálysértési eljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.