Zala megyei összesítő

2022. 12. 28., sze - 07:32
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 25 éves helyi férfi személyautóval közlekedett 2022. december 27-én 13 óra 5 perc körül Zalaegerszegen, a Becsali úton. Amikor egy jobbra ívelő útkanyarulathoz ért, későn észlelte az előtte forgalmi okból lassító 32 éves ormándlaki férfi által vezetett autót, így nekiütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatban lévő állomány őt főt fogott el, akik közül négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.