Zala megyei összesítő

2022. 11. 14., h - 08:54
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 25 éves nagykanizsai nő közlekedett személyautóval 2022. november 13-án 13 óra 10 perc körül a 61-es számú főúton, amikor a 6101-es számú útra történő balra kanyarodása során, figyelmetlensége miatt nem adott elsőbbséget a vele szemben érkező járműnek és összeütköztek. A baleset következtében mindkét gépkocsi utasai megsérültek.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök két főt állítottak elő, biztonsági intézkedés öt esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.