Zaklatás miatt áll bíróság elé

2015. 10. 14., sze - 10:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 43 éves férfival szemben, aki volt barátnőjét zaklatta.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 43 éves N. Jánossal szemben.

Egy nő tett feljelentést 2015. szeptember 3-án a Püspökladányi Rendőrkapitányságon arról, hogy ismeretlen személy két hete rendszeresen telefonon zaklatja őt. A nyomozás adatai szerint a zaklató napi rendszerességgel többször megcsörgette a 43 éves sértettet telefonját. Az ügyben végzett adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható N. Jánost, a nő volt barátját, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, tettét azzal indokolta, hogy a sértett a szakításuk után nem akart vele beszélni és ez nagyon megviselte őt.

A rendőrség a földesi lakos ellen folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.