Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás

2013. 09. 18., sze - 12:49
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A rendőrök 2012. június 30-án 21 óra 40 perckor elfogták és előállították azt a három férfit, akik Hajdúszoboszlón, a közterületen összeszólalkoztak, majd azt követően egymást bántalmazták.

A vita alapjául az szolgált, hogy a 27 éves hajdúszoboszlói E. László gépkocsijával házának udvarára akart beállni, de az ingatlan kapuja előtt álló – és ott italozó – két gyalogos férfi ezt megakadályozta. Ekkor alakult ki a szóváltás a gépkocsivezető, valamint a 32 éves K. Sándor nyíregyházi és a 34 éves L. Ottó tiszalöki lakosok között, amely végül verekedéssé fajult.

A garázda férfiakat a helyszínre érkező rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az ügy nyomozását a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészségnek küldte meg.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.