Tűzoltótömlőket vittek el

2015. 06. 09., k - 15:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogtak három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint több debreceni társasházból tűzoltótömlőket tulajdonítottak el.

A rendelkezésre álló adatok szerint B. Sándor kislétai, M. Tibor máriapócsi és V. Erik debreceni lakosok 2015. május 21-e és május 26-a közötti időszakban több debreceni társasházban a tűzcsapszekrényeket feltörték és azokból tűzoltótömlőket loptak el, amelyeket később értékesítettek. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként V. Eriket 2015. június 6-án, B. Sándort június 7-én, míg M. Tibort június 8-án elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a három férfit gyanúsítottként kihallgatták. A terheltek vallomásukban elmondták, hogy az ellopott tömlőket K. Sándor vámospércsi lakosnak adták el, aki tudott arról, hogy azok bűncselekmény elkövetéséből származnak. A rendőrök az 51 éves férfit 2015. június 8-án elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság B. Sándor, M. Tibor és V. Erik ellen lopás bűntett, míg K. Sándor ellen orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.