Telefonfülkét rongált

2015. 10. 10., szo - 07:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök elfogták a 27 éves helyi férfit.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 27 éves B. Tamás ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 9-én 11 óra 50 perc körüli időben állampolgári bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére arról, hogy egy férfi Hajdúhadházon a Veszprémy téren található nyilvános telefonfülkénél hangosan kiabált és káromkodott az élettársával, aki telefonálni akart. A férfi mérgében kivette a nő kezéből a telefonkagylót, amit leszakított, majd sietősen távozott az Árpád utca irányába.

A helyszínre érkező rendőrök a kapott személyleírás alapján a közelben észrevették a garázdát, aki az egyenruhások láttán futásnak eredt. A járőrök gyorsan utolérték és elfogták B. Tamást, akit az igazoltatását követően a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán a 27 éves helyi lakos a nyomozóknak elismerte a bűncselekmény elkövetését. A terhelt az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.