Szórakozóhelyen verekedtek

2015. 08. 24., h - 09:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták a két férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a 47 éves K. Jánossal és az 50 éves B. Tiborral szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 23-án 22 óra körüli időben egy Debrecen, Csapó utcai vendéglátóhelyen K. János vitatkozni kezdett B. Tiborral és egy másik helyi férfival, akit az ajtón keresztül ki is lökött az utcára. Ezután a 47 éves férfi megfogott egy széket és azt B. Tibor felé dobta. Az 50 éves helyi lakos ekkor szintén felkapott egy széket, amivel megütötte K. Jánost. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a két garázdát elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi lakosokat, akik az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.