Szomszédjától lopott

2016. 04. 19., k - 11:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az 50 éves gyanúsítottal szemben.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást K. Kámán kabai lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett bejelentést 2016. március 31-én 22 óra 14 perckor a rendőrségre arról, hogy ismeretlen tettes ellopta Kabán az elektromos kerékpárját. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy egy ismerősétől szerzett tudomást arról, hogy az elkövető a szomszédja volt. A Kabai Rendőrőrs munkatársai az 50 éves férfinél az elektromos kerékpárt megtalálták, amit visszaadtak a sértettnek. A járőrök K. Kálmán előállították a Kabai Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Romantikus csalás: 800 000 forint

Mátrix Projekt: Egy Tolna vármegyei városban élő nő utalt el két alkalommal pénzt egy „ismerős” amerikai katonának, csak később jött rá, hogy átverték.