Rollerral elütötték, de nem segítettek a sérültnek

2024. 09. 09., h - 07:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az elkövetők azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/3820/2024. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt.

Rollerral közlekedett Győrben, a Szövetség utcában egy férfi 2024. szeptember 1-jén 17 óra 30 perc körül egy női utasával. A sofőr a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosnak. A balesetben mindkét jármű felborult, a kerékpáros megsérült.

Az esetet követően a rolleres személyek felálltak, majd bejelentés, és adataik hátra hagyása nélkül távoztak a helyszínről úgy, hogy a szemmel láthatóan sérült biciklisnek nem segítettek.

A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését,  akik a fenti bűncselekménnyel, vagy az elkövetők kilétével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelenség megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96/417-329-es telefonszámon.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számokon is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kivonták a forgalomból

Egy 33 éves férfit fogtak el a rendőrök Győrszabadhegyen, aki engedély nélkül vitt el Pannonhalmáról egy gépkocsit, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott.

 

Tésztakészítő gépből lábas, márkás pulóverből olcsó pólók

Online csalások miatt sorra érkeztek feljelentések a napokban a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. Az esetek többségében az eladók semmit sem küldtek a vásárlóknak, és a vételárak átutalása után elérhetetlenné váltak. Ha mégis, a vevők nem azt kapták, amit rendeltek.

 

Internetes hirdetésekkel csalt ki pénzt

A 23 éves csaló kilenc embert vert át egy év leforgása alatt. A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a Mátrix Projekt keretében folytatott eljárást vele szemben.

 

Romantikus csalás: 800 000 forint

Mátrix Projekt: Egy Tolna vármegyei városban élő nő utalt el két alkalommal pénzt egy „ismerős” amerikai katonának, csak később jött rá, hogy átverték.